2018. augusztus 16., csütörtök

Aug. 3-4-5. Ohrid



Skopjéból, a már leírt kerékbilincses affért követően, Ohrid felé indultunk. Két kitérőt iktattunk be, az elsőt Tetovóba, a Színes Mecsetet megnézni. Z. már járt erre, kifejezetten csúnya, rendezetlen a város, rengeteg emberrel, főleg albánok lakta település. A mecset viszont nyitva volt, be is lehetett menni és fényképezni, előtte lányok-nők hosszú szoknyát-kendőt vettünk fel a bejáratnál, a fiúk mehettek térdnadrágban is.
A közelben van, kocsival pár perc a bektasi muszlim rend központja, tettye/tekke az elnevezése, oda is elmentünk, benéztünk az udvarra. Elég elhagyatottnak és privátnak tűnt, nem volt egyértelmű, látogatható-e, az udvart, épületeket láttuk, így tovább indultunk a Mavrovói víztározóhoz. Itt még gondoltam a Bigorski kolostorra is, de kiderült, hogy innét még kb. 30 km lenne ki tudja milyen helyi utakon, így ettől elálltunk. Ebédeltünk a tóra néző kis étteremben (pisztráng is volt), majd mentünk tovább. Nagyjából ezer méteres magasságból kellett leereszkedni kanyargós, építés alatt álló elég forgalmas úton, amikor heves zivatar érkezett. A vízelvezetés még több helyen problémás volt, Z. nagyon megküzdött ezen a szakaszon a vízátfolyásokkal.

A Színes Mecset belülről..


... és kívülről


Bektasi tekke udvara Tetovóban


Mavrovo




Pókháló Tetovóban


Ebéd Mavrovóban



Ohridba érve a szállás épületét megtaláltuk, itt három éjszakát foglaltunk egy privát apartmanban, szintén a Bookingon (Exclusive appartements). Egy több lépcsőházas hat emeletes társasház, nagyon közel a parti sétányhoz és a központhoz, tóra néző kilátással, 6. emeleti apartman. Ennyit tudtunk róla, de még meg kellett találni, melyik lépcsőház és melyik lakás, illetve felhívni a tulajt. Tanácstalannak nézhettünk ki, mert az egyik kapualjból kilépő fiatalember segítséget ajánlott. Mutattuk a foglalást, hol lehet vajon ez az apartman, erre rögtön felhívta egy ismerősét, hogy megkérdezze, majd, mivel nem jutott sokkal előbbre, kérte az apartman tulajának telefonszámát. Felhívta őt is, hogy itt vannak a vendégei, az mondta, öt perc és itt lesz, így is történt.  Nagyon szép helyünk lett, hatalmas terasszal, ahonnan nemcsak a tavat, hanem az óvárost és az alattunk zajló parkolásos tilitolit is láthattuk. Parkolás: mindenhol gond, pláne kisbusszal, mindenki a központban akar megállni. A tulajdonos, Vaszilij, viszont adott nekünk egy ingyenes kártyát, beszélt az alattunk lévő parkoló őrével, így három napig maradhatott a kocsi.
Estefelé még volt egy felfedező séta a belvárosban és hatalmas tömeg, majd ettünk egy kisebb étteremben (muszaka, sültek…), ahol Z. javaslatára mind megkóstoltuk az Ohrid-tortát. Aztán a következő napokban még két-három különböző helyen, már csak az összehasonlítás végett is. Talán az első helyen volt a legjobb (Oriz étterem?).
Következő nap délelőtt bejártuk a belvárost és megnéztük a legfőbb látnivalókat: Szt. Szofija-templom (Bovin étterem Ohrid-torta tesztje), Kaneo-templom, erőd, amfiteátrum, épülő egyetem és mellette a régi templom és mozaik, és még 5-6 kisebb nagyobb régi, ortodox templom. Sok gyaloglás a melegben, de érdemes volt, szép a város, és még így is maradt ki felfedeznivaló. Például sétány vezet a parton, az erdőn át az északra lévő településrészre és strandra, sétány van pallókból a sziklák alatt is. Zajlott az Ohridi Nyári Fesztivál, már majdnem vettem jegyet a jegyirodában az aznap esti koncertre az amfiteátrumban, de sajnos átrakták az előző napi esős idő miatt zárt térbe a művházba, oda pedig nem akartunk menni. Délután hárman fürödtünk a sétányról, ahogy más is, kellemesen hűvös a víz. Látványra teljesen tengerszerű. Utána lehet olvasni, Európa legrégebbi tavainak egyike, legnagyobb mélysége közel 300 méter.  Vacsora a Bovin étteremben a Szt. Szofija és hangulatos élőzene mellett. Jó volt.





























Saláta sült paprikából

Középen cukkinichips


Reggeli biciklizés

Bőségtál rostonsültekkel - Belvedere


Másnap Szt. Naumba mentünk hajókirándulásra. Többféle hajóval lehet menni, a kicsik, amelyek kb. 10-15 fősek, 20 €, a nagyok 10€/fő. A nagyok közül igyekeztünk a kisebbet választani, és jól is jártunk vele (Christina). A másik, Alexandria?, ugyancsak 10-kor indult, a két hajó dolgozói egymás mellett agitálták a turistákat. Érthetetlen módon, a nagy többség inkább szorongott kb. századmagával a másik hajón, míg a mienken kb. 18-20-an lettünk. Ennek megfelelően ide-oda ültünk, kényelmes, fehér műbőr ülésekre, kanapékra. Naumban volt kb. 3,5 óránk. Ezalatt megnéztük a kolostoregyüttest, végigjártuk a források körül futó tanösvényt, ettünk, vásároltunk a bazársoron (nagy, sütőbe való fedeles cserépedényt – a kisbuszba bármi befér!). Amit még érdemes lett volna csinálni, az a forrás ágaiban csónakázás, nagyon tiszta a víz, a képek nem adják vissza a látványt. A település szépen kiépített, autóval is elérhető (de hajóval jobb), nagy parkoló van az elején, gondozott, igényes a strand, sokan direkt ide jönnek fürödni. Négy étterem is van, kicsit elkapkodtuk, szebb lett volna a források ágaival körülvett sziget éttermében enni.


A kolostorban pávák élnek



... nem a vármegyeházára








Épülő kistemplom az egyik forrásnál

Ohridhoz közeledve







Nem látni, hol kezdődik a víz, olyan tiszta

Kikötés Sveti Naumban

Kis kápolna Sveti Naumban



Visszaérve Ohridba, már nem érdekelt senkit a fürdés, vásárolgatás lett a sétálóutcán, ahogy volt tegnap is. Még reggel Z. foglalni próbált a Belvedere étteremben estére asztalt, mert az itt a Nr. 1. étterem, sikertelenül. Azért csak odamentünk este, adtak mégis helyet a teraszon, nem rossz, de a tegnapi hely, a Bovin jobban bejött nekünk. Az ő zenészeik közül játszottak most az itteni zenekarban néhányan.
Röviden, Ohriddal minden szempontból nagyon elégedettek voltunk, nagyon ajánlható hosszú hétvégére, sok programlehetőség, látnivaló van, nagyon jó az ár-érték arány. Ráadásul 700 m körüli magasságban fekszik, amikor máshol 33 fok volt, itt csak 25-27, a reggel mindig kellemes hűvös.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Blogok korábbi utazásainkról

Nordkapp-ig és vissza: 2009. július A Tátrától a Balti-tengerig - Lengyelország 2011. Családi utazás Észak-Németországban és a Bene...